Vannak könyvek, amiket azért veszünk kézbe, mert éppen egy nagy, mindent elsöprő történetre vágyunk. És vannak azok, amelyek egyszerűen csak jókor találnak ránk.
Nekem most az Ágról a levél pontosan ilyen volt. ❤️
A Zodiákus Akadémia érzelmi vihara után őszintén szólva szükségem volt valamire, ami nem akar lelkileg darabokra szedni. 😂 Valamire, ami könnyed, kedves, romantikus, egy kicsit vicces, egy kicsit megható, és egyszerűen jó benne elveszni.
Misty Wilson története pedig pontosan ezt adta.
Egy hétvége alatt kivégeztem. 🙈📖
Alice első találkozásra nem feltétlenül az a főhősnő, akit azonnal a szívünkbe zárunk. Sőt. 😅
Ő az a lány, akinek pontos terve van a jövőjéről. Tudja, mit akar, tudja, hová tart, és mindenáron követni akarja azt az utat, amit magának kijelölt.
Vagy legalábbis azt hiszi.
Mert ahogy megérkezik a kis, őszi hangulatú Bramble Fallsba, valami lassan megváltozik benne.
És én nagyon szerettem ezt a változást.
Alice nem egyik pillanatról a másikra lesz más ember. Nem történik vele valami hatalmas, látványos fordulat, amitől hirtelen minden megváltozik. Inkább apró dolgok történnek vele. Emberek, emlékek, beszélgetések, helyek és érzések emlékeztetik arra a lányra, aki valaha volt.
Arra az Alice-ra, aki valahol útközben elveszett.
És ahogy egyre jobban megismeri a saját apját is, lassan rá kell döbbennie valamire, ami talán még fájdalmasabb: lehet, hogy az egész eddigi életét nem teljesen a saját vágyai alapján építette.
Az apja ugyanis nem egyszerűen azt szerette volna, hogy Alice sikeres legyen.
A saját képére akarta formálni.
Karrierista. Céltudatos. Érzelmeket félretevő. Mindig a teljesítmény az első.
Mintha az érzések csak akadályoznák az embert abban, hogy elérje, amit akar.
Alice pedig sokáig ezt fogadta el igazságnak.
Ezért volt olyan jó látni, ahogy Bramble Falls lassan megtanítja neki, hogy nem kell érzelemmentes robottá válnia ahhoz, hogy sikeres legyen. Nem kell lemondania arról, aki valójában, csak azért, hogy megfeleljen valaki más elképzeléseinek.
És talán ez lett számomra a történet egyik legszebb üzenete.
Hogy néha nem új életre van szükségünk.
Hanem arra, hogy visszataláljunk ahhoz, akik valójában vagyunk.
És persze… nem mehetünk el Cooper mellett sem. 😏❤️
Mert hát Cooper.
Ő az a fiú, akibe szerintem minden YA-rajongó nagyon könnyen bele tud szeretni. Jóképű, humoros, figyelmes, gondoskodó, és még sütni is tud. Méghozzá nem is akárhogyan. 😂🍪
De ami igazán szerethető benne, az nem csupán az, hogy tökéletesen hozza a „könyves álomfiú” szerepet.
Coopernek is vannak sérelmei.
Évekkel korábban Alice megbántotta, ezért amikor újra találkoznak, teljesen érthető, hogy megpróbál távolságot tartani tőle. Nem akar újra ugyanabba a hibába esni.
Csakhogy az emberi érzéseket sajnos nem lehet ilyen egyszerűen kikapcsolni.
Főleg akkor nem, ha két ember között még mindig ott van az a bizonyos, megmagyarázhatatlan vonzalom. 😏
És hát… szerencsére Cooper sem tudott örökké menekülni előle. 😂❤️
Nagyon szerettem, ahogy az ő kapcsolatuk alakul. Nem tökéletes, nem problémamentes, de éppen ezért működik. Ott vannak a régi sérelmek, a kimondatlan dolgok, a bizonytalanság és az a bizonyos feszültség, amitől az ember csak lapoz tovább és tovább.
Mert hát tudni akarjuk, mikor adják végre fel az ellenállást. 😂
Az Ágról a levél nem akar monumentális fantasy lenni, nem akarja megváltani a világot, és nem is akar érzelmileg tönkretenni.
És most pontosan erre volt szükségem.
Egy kisvárosra, ahol ősszel minden egy kicsit szebb. 🍂
Egy lányra, aki lassan rájön, hogy az életét nem mások elvárásai szerint kell leélnie.
Egy fiúra, aki a régi sérülései ellenére sem tudja teljesen elengedni őt.
Barátságokra, új emlékekre, romantikára, sok-sok sütire… és arra az érzésre, amikor egy könyv egyszerűen jól esik.
Nem kellett utána órákig feldolgoznom.
Nem kellett összeszednem a lelkemet a padlóról.
Nem kellett azon gondolkodnom, hogy „MIÉRT TETTED EZT VELEM, KÖNYV?!” 😂
Csak becsuktam az utolsó oldalt, mosolyogtam, és azt gondoltam:
Igen. Pont erre volt most szükségem. 🥹❤️
Az Ágról a levél egy kedves, szerethető, őszi hangulatú YA történet, ami a maga könnyedségével is tud fontos dolgokról mesélni: arról, hogy kik vagyunk a szüleink elvárásain túl, hogy merjünk a saját utunkat választani, és hogy néha egy régi történetnek azért kell újra elkezdődnie, hogy végre jól végződhessen.
És persze…
Cooper, a sütik és az őszi kisváros miatt külön jár a piros pont. 😂🍪🍂❤️
Nekem most ez a könyv egy kis lelki pihenő volt.
És milyen jólesett. 🥰
