Mezőföldi Pitypang írónő ismét megtisztelt a bizalmával és megajándékozott a Színes vászon - Az első ecsetvonások című könyvéből egy recenziós példánnyal 😍. Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki. Igaz nem vagyok nagy boylove rajongó de vannak azok az emberek akikért hajlandó vagyok kívül esni a komfort zónámon 😁. És jelen esetben milyen jól tettem ♥️.
A Színes vászon úgy csapott be, ahogy a legjobb könyvek szoktak. Először eltávolított magától, majd fejezetről fejezetre közelebb engedett a szereplőkhöz, míg végül azon kaptam magam, hogy teljes szívemből drukkolok nekik.
Vannak ugye azok a könyvek, amelyek már az első oldalukkal levesznek a lábadról. És vannak olyanok is, amelyekhez idő kell. A Színes vászon nálam az utóbbi volt.
Őszinte leszek: az elején kifejezetten nehezen találtuk meg a közös hangot. Zavart a szereplők szóhasználata, a káromkodások mennyisége, és többször is azon kaptam magam, hogy nehezen hiszem el, mindezt gimnazisták szájából olvasom, de az írónő megnyugtatott, hogy testközelből tapasztalta eme viselkedést és én elhittem neki.
Végül aztán valami megváltozott.
Ahogy a szereplők egyre jobban megismerték egymást, úgy én is egyre közelebb kerültem hozzájuk. Lassan lehullottak a falak, és azok a hangos, nyers mondatok mögött egyszer csak megjelentek a bizonytalanságok, a félelmek és a vágy, hogy valaki végre feltétel nélkül elfogadja őket.
Zane karaktere különösen nagy utat járt be a szememben. Egy fiú, akinek gyerekkorát a megfelelési kényszer határozta meg. Aki nehezen enged közel bárkit, mert sosem tanulta meg igazán, hogyan kell. És közben ott van benne egy még nagyobb harc: megérteni és elfogadni önmagát. Tizenöt évesen ráébredni arra, hogy a saját nemedhez vonzódsz, miközben még azt sem tudod, ki vagy valójában… ez önmagában is óriási teher.
Éppen ezért volt olyan szép látni, ahogy Zane lassan megnyílik. Ahogy a barátságok, Finn türelme és a saját önelfogadása lépésről lépésre formálják azt a fiút, akit az első fejezetekben még alig ismertem.
Onnantól kezdve hogy megértettem őt, elkezdtem megkedvelni 🫣.
Ez a könyv számomra nem csupán egy szerelmi történet volt.
Ez egy történet önmagunk kereséséről. Arról, milyen nehéz kilógni a sorból. Arról, milyen felszabadító érzés végre elfogadni azt, aki vagy. És arról is, hogy néha egyetlen ember jelenléte elég ahhoz, hogy elhidd: nem kell tovább egyedül cipelned a világot.
A végére teljesen összezavart. Jó értelemben.
Mert egy olyan könyv lett belőle, amiről az elején azt hittem, nem nekem íródott... aztán az utolsó oldalaknál már csak azt éreztem, hogy nem akarom elengedni ezeket a szereplőket.
És aztán jött az a függővég...🙄🙄
Hát... azt hiszem, innentől nincs más választásom.
Várom a folytatást. ❤️
Egyik kedvenc jelenetem 😍
Annyira átjön a vágyódás, a tiltott szerelem, imádom 😍.
Remélem ti is kedvet kaptok hozzá. 😍
Ölelés
Nikusz 🧡
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése