N. Simon Barbara - Darabokra törtél

Ez a könyv nem csak egy szimpla second chance romance történet volt számomra, hanem egy igazi önismereti utazás is. Mikor megláttam Barbi oldalán ezt a könyvet még jóval a megjelenés előtt, már akkor éreztem valamilyen oknál fogva, hogy ez az én könyvem lesz, de még álmomban sem gondoltam volna, hogy olyannyira szükségem volt rá, mint egy nagy levegővételre merülés után. Ritkán születnek olyan könyvek, melyek a házasság és gyerekvállalás után lévő nehézségekről, problémákról és esetlegesen megoldásokról szólnak. Maximum pszichológiai formában. Szerintem nagyon kevesen merik ezt bevállalni, hiszen ez valóban nehéz téma. Barbi is félt tőle, de én szeretném megnyugtatni őt, hogy jól tette hogy megírta ezt a könyvet. Természetesen az ami benne van nem minden házasságban van jelen, valahol más a probléma vagy mások a körülmények, de igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy van-e megoldás és ha igen mennyire vagyunk készek rá és elég határozottak ahhoz, hogy tegyünk is érte. Az olvasása alatt olyan érzelmi viharokat éltem meg, melyeket csak a nagyon nagyon jó könyveknél szoktam. Ádám és Léna története számomra is tanulságos volt és csak ajánlani tudom minden anyának és apának, akik hisznek a második esélyben és abban, hogy igenis megmenthető egy házasság, ha mindketten akarják! Úgy gondolom azért lesz megosztó a könyv, mert fontos témákat boncolgat és valós problémákat dolgoz fel, már csak az a kérdés, hogy ki az aki magára ismer és ki az aki továbbra is tagadásban éli majd az életét. Nos én az elsőkhöz tartozom és ezúton is köszönöm Barbinak, hogy nem egy pszichológia könyvet végigolvasva kellett felismernem a hibáimat, hanem egy ilyen történet formájában.

Ádám és Léna 7 éve házasok és 3 gyerekük van. Léna úgy érzi, hogy megrekedt, besavanyodott és Ádámmal sem túl jó a kapcsolatuk. Válni akar. De kétségek közt vergődik, hogy vajon az e megoldás vagy van esetleg más. Hozzáteszem a könyv első felében nem bírtam a csávót, de mégsem tudtam lemondani róla, mert láttam az ő oldalát is, hogy mennyi áldozatot hoz a családért, sőt a poénos oldalát kifejezetten bírtam, ettől függetlenül a nevelési szokásaival egyáltalán nem értettem egyet. A történetet Léna szemszögéből ismerjük meg, de szerintem még így is elég volt ahhoz, hogy teljes képet lássunk a házasságukról, mert bizony Léna sem tökéletes. Vannak hibái, mint mindenkinek. Itt a kérdés az, hogy ki az aki elismeri a hibákat és tesz érte, hogy változzon és ki az aki meg sem próbálja.

Sok dologban magamra ismertem Lénában és a hibáiban, hiszen jó magam is három gyermek édesanyja vagyok és ez nem egy könnyű feladat. A folytonos bezártság érzet, a magány, a monotonság,  az hogy úgy érzed egyedül vagy mindenre ( nyilván nem, de ezt te abban a helyzetben nem ismered el ) stb. Persze tudjuk a gyerekekkel is ki lehet mozdulni bla bla, de szerintem nem mindig olyan egyszerű, a barátkozásról már ne is beszéljünk. Azok akik barátok voltak, lekoptak a gyerekek születése után mert az életünk két külön irányt vett és ezt nem mindenki tudja tolerálni. Nem véletlen, hogy Lénának is egyetlen barátnője maradt, Sztázi. Na mondjuk ő inkább ne maradt volna 😅 azt a luvnyát meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben. 😁 Hiába próbáltam benne a jót is meglátni, egyszerűen nem sikerült 🙄.  Talán egyetlen pozitívuma volt, hogy Lénának önbizalmat adott arra, hogy fessen, és hogy többet foglalkozzon magával, de ennyi 😁. Bocsi. 

Akit viszont nagyon szerettem, az Anna volt, Léna mostoha húga. Rá mindig lehetett számítani, imádja a gyerekeket és ők is Annát. Gyerekpszichológus és olyan jó tanácsokkal látta el sokszor, hogy öröm volt olvasni, még engem is sokszor elgondolkodtatott. Az ő történetükre is nagyon kíváncsi leszek majd, de most maradjunk Lénáéknál. 🥰

Szóval ez a könyv számomra egy igazi kincs lett, amit biztosan többször is a kezembe fogok venni, ha úgy érzem padlón vagyok vagy csak éppen tanácstalan, mert ebben a történetben több van, mint azt elsőre gondolnánk. Igaz darabokra törte a szívemet és néha úgy éreztem nincs tovább, potyogtak a könnyeim, sokszor fellélegezni sem tudtam és megint merültem a víz alá. De aztán megvillogtatta a remény egy kis szikráját és éreztem ahogy minden egyes cselekedet ami összébb kovácsolta őket az én szívem darabjait is összeforrasztja.

Többek között megmutatja, hogy egy házasságot ápolni kell és fejleszteni, hogy ne laposodjon el. Ne legyen megszokás kérdése hogy együtt vagyunk, vigyünk bele mindent, ami csak tőlünk telik, szeretetet, elfogadást, összetartást, tiszteletet. Az évek során az emberek megfeledkeznek arról, hogy miért is szerettek bele a másikba, illetve elfelejtik azt hogy a gyereknevelés is megváltoztat dolgokat. Minket is. Nem tudhatjuk pontosan mit él át a másik, hiszen a szerepek sem egyformák. Ne ítélkezzünk, ne cselekedjünk elhamarkodottan és ne mondjunk le egymásról csak ha az a házasság tényleg menthetetlen. Fontos, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeknek is, mert valóban tükrök vagyunk a számukra, nem is gondolnánk mennyire. Ádám és Léna története reményt csalt a szívembe, hogy az igaz szerelem igenis képes leküzdeni az akadályokat még akkor is amikor úgy érezzük a helyzet kilátástalan. Beszéljük meg, menjünk el párterápiára, kérjünk tanácsot, de ne adjuk fel csak mert azt gondoljuk hogy az a könnyebb. Nem gondolnám, hogy az. Ebben a történetben is addig amíg mindkettő csak a maga igazát hajtotta és nem beszéltek át semmit addig pokol volt minden. Sokszor csak fogtam a fejem és tényleg úgy éreztem hogy nincs remény. Kétségbe estem, hogy ha azok akik közt ilyen szenvedély van nem találnak megoldást, akkor mások lehúzhatják magukat a wc-n kb. Aztán a könyv második felében, amikor ráébredtek, hogy talán ezt a házasságot mégis csak meg kellene menteni és nem csak a gyerekek, hanem maguk miatt is ráadásul ez csak akkor lehetséges ha ketten együttes erővel teszik, na onnantól úgy éreztem hogy megérkeztünk a lényeghez. Innentől még inkább imádtam és faltam a lapokat. Velük nevettem, velük sírtam, velük éreztem újra azt a bizonyos szikrát, a pillangókat a gyomromban, velük küzdöttem és izgultam végig. Ott voltam velük amikor összeomlottak, amikor felálltak és amikor újra egymásért harcoltak. Ott voltam minden küzdelmüknél és fájdalmuknál, majd a boldogabb, örömtelibb pillanatuknál is. Úgy érzem közel kerültek hozzám és nem szívesen engedem el a kezüket még. Sokat fejlődtek és hihetetlen erősek véleményem szerint. Sajnos nem sokan mondhatják el hogy mindent megtettek a házasságuk megmentéséért, de Léna és Ádám igen. Remélem ebben a történetben többen magukra ismernek és elgondolkodnak, hogy mi az amit megtehetnek azért, hogy a házasságuk jól működjön. Köszönöm szépen az írónőnek hogy megírta ezt a történetet és megmutatta, hogy igenis meg tudunk változni akár felnőtt fejjel is, csak akarnunk kell és tenni érte. 

Nikusz 

Darabokra törtél

Kedvenc idézetek: 

" - Tudod, Ádám, néha feláll tőled a szőr a hátamon- morogtam.

   - Hát- jegyezte meg könnyedén-, tőled nekem is feláll. "

" - Azt mondják, a hetedik év mindig vízválasztó. Ilyenkor derül ki, hogy elég erősek vagyunk-e a folytatáshoz. "

" - Lehet, hogy szerinted, ha valami elromlik, ki kell dobni, de én abban hiszek, hogy jobb együtt helyrehozni a hibákat. "

" A szívemet be tudta csapni, de az eszemet nem. Finoman visszacsókoltam. Majd holnap...igen, majd holnap újra utálni fogom, de ma csak hagyom, hogy szeressük egymást. "

" Rájöttem, hogy bár vannak hibái, nem akarok mással élni. Nem akarom ugyanezeket a köröket mással lefutni. "

" Az emberek olyan hamar eldobják maguktól azt, ami nem működik. Főleg  a mai világban, amikor annyi mindenki közül választhatunk. De én nem akarok másikat választani. "

"- De tényleg akarom, Léna. Jó apa akarok lenni. Olyan, amilyen nekem sosem adatott meg. És ezért bármire képes vagyok. "

" A boldogan éltek, míg meg nem haltak, a világ legnagyobb hazugsága, amit gyerekként a fejünkbe ültettek. (...) Senki nem említette, hogy időnként el fogunk távolodni egymástól, hogy veszekedni és haragudni fogunk. Senki nem mondta, hogy a házasság kőkemény meló, mindennapos küzdelem, folyton tenni kell azért, hogy jól működjön - az első néhány évet követően biztosan. Aztán csak remélni lehet, hogy belerázódunk. "