Azon szerencsések közé tartozhattam, akik előolvashatták Gabriel Tanka legelső, februárban megjelenő regényét a Windlaket.
Már az első sorokból tudtam, hogy egy nem mindennapi történet van a kezemben és nem csak a sztori szempontjából, hanem az író különleges lírai írasmódja miatt is. Az ember kezébe ritkán akadnak ilyen kincsek, melyek nem csak megindítanak, hanem még el is varázsolnak.
A történet a háború után játszódik egy Windlake nevű kis faluban és Sebastian vivódását, felnőtté válását mutatja be.
A Windlake nem az a regény, amit az ember puszta kikapcsolódásra vesz a kezébe. Ez a történet lelassít, elcsendesít, és arra kényszerít, hogy szembenézzünk mindazzal, amit a hallgatás évtizedekig elfedhet.
A háború utáni tóparti falu zárt világa tökéletes hátteret ad Sebastian Vesper felnőtté válásának fájdalmas folyamatához, mely nem látványos fordulatokban, hanem belső küzdelmekben bontakozik ki. Apja szigora, a családi elvárások nyomasztó jelenléte és a barátjához, Noelhez fűződő, megnevezhetetlen érzések mind hozzájárulnak ahhoz a belső feszültséghez, amely lassan szavakat keres magának. A regény finoman, lírai eszközökkel mutatja meg, milyen súlya van a hallgatásnak, és milyen bátorság kell ahhoz, hogy valaki szembenézzen saját vágyaival egy olyan közegben, ahol az igazság kimondása veszélyesnek számít.
Kevés olyan regény van, amelynek az olvasása közben az ember végig érzi, hogy nem fogják megkímélni – sem a főhőst, sem az olvasót. A Windlake az egy ilyen történet. Nehéz témát dolgoz fel, és nem kínál könnyű menekülőutakat, mégis végig érezni rajta azt a figyelmet és empátiát, amellyel az író Sebastian sorsához nyúl.
A nehezen megfogalmazható érzések mind olyan súlyt jelentenek, amely alatt a főhős újra és újra megtörik. A regény egyik legnagyobb ereje, hogy az író nem óvja meg Sebastiant: hagyja hibázni, szenvedni, elbukni – és éppen ettől válik hitelessé és emberivé. Brutálisan átjött az egész érzelmi világa, még magamon is meglepődtem mennyire megindított. Megmondom őszintén hogy Sebastiant nagyon a szívembe zártam és sokszor úgy magamhoz öleltem volna azt mondva, hogy minden rendben lesz.
A Windlake olvasása nem volt könnyű, mégis mélyen megérintő élményt adott. Egy olyan történet, amely lassan építkezik, sokáig csendben marad, majd hirtelen ott találja el az olvasót, ahol a legérzékenyebb. Azért szerettem ezt a könyvet, mert komolyan veszi az érzelmek súlyát, és nem fél megmutatni, milyen nehéz szembenézni önmagunkkal egy olyan világban, ahol az igazság kimondása ritkán kap helyet. Ráadásul amikor azt hittem, hogy picit megnyugodhatok akkora fordulatot vett a történet hogy koppant az állam... hát én erre nem voltam felkészülve.
A Windlake azoknak szól, akik hajlandók végigmenni ezen az úton Sebastian mellett – akkor is, ha közben fáj. Mert vannak történetek, amelyek nem kímélnek, de éppen ezért maradnak velünk sokáig. ♥️
Köszönöm szépen a lehetőséget Gabrielnek, hogy előolvasója lehettem ennek a mélyen megindító regénynek, mely nem kevés izgalmat okozott és könnyeket csalt a szemembe. Gabriel stílusa egyedi és magával ragadó, egyszerűen gyönyörű. Azoknak ajánlom akik szeretik a líraian fájdalmas és őszinte történeteket melyek megszólítják a lelkünket ❤️
Nikusz 💚
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése