Interjúm Steven Ricks-sel :)

Sziasztok!

Nem olyan régen fejeztem be Steven Ricks első, vagyis debütáló regényét a Hogyan nem lettünk sztárokat. 

Nekem nagyon tetszett,  hiszen ez egy csodálatos romantikus történet, melyet végig kísér a zene és annak szeretete. Megmutatja, hogy a zene igenis gyógyír a lélek számára és, hogy csodákra képes egy megsebzett szívnél is.

Mindenkinek ajánlom, akik szeretik a szerelmes sztorikat, amik mögött súlyosabb, keményebb háttér is húzódhat, de amiben olyan karakterfejlődések és összetartás van, ami miatt varázslatos az egész.

Hamarosan az értékelésem is megosztom veletek, de előbb szeretném, ha kicsit jobban megismernétek Stevent és a könyv hátterét. Fogadjátok szeretettel interjúmat vele.

Nikuszblogja:  Mesélj kicsit magadról, mit lehet tudni rólad?

Steven: -Nyíregyházán születtem, és azóta is itt élek. Gyerekként két hobbim volt, a zene és az informatika. A munkámban többek közt informatikával is foglalkozok, a zenélést viszont néhány éve abba hagytam. Tizennégy évesen kezdtem el gitározni, és több zenekarban is játszottam, de ma már nem jut rá elég szabadidőm, azt a keveset pedig inkább a családommal töltöm. Az írás amolyan új hobbiként jött, mindenkit megleptem vele, még magamat is.

Nikuszblogja: Kicsi a világ, én Debrecenben születtem és csak 12 éve élek Mohácson. :)

Nikuszblogja: Mikor kezdted el írni a Hogyan nem lettünk sztárok című könyvet? Kiknek ajánlanád első sorban?

Steven: -2021 májusában kezdődött. Egyik éjjel megálmodtam. Olyan volt, mint mikor megnézel egy filmet, és utána napokig a hatása alatt vagy. Napközben sem tudtam másra koncentrálni, és esténként mindig visszatért az álom. Végül elhatároztam, hogy leírom, lesz ami lesz.
-És, hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek. Azoknak, akik szeretik a zenét, vagy szeretnének belelátni egy zenekar életébe, és azoknak, akik szeretik a romantikus történeteket. Ez a könyv fiataloknak, és idősebbeknek is remek kikapcsolódás.

Nikuszblogja: Próbálkoztál már előtte esetleg más történettel?

Steven: -Nem, olvasni szeretek, de sohasem gondoltam, hogy egyszer én magam fogok könyvet írni.

Nikuszblogja: Hogyan jött az ötlet arra, hogy belesződd a zenét? Mert az egy dolog hogy zenekarról szól, de a zene szeretete is végig kíséri a történetet.

Steven: - Nem nevezném ötletnek, ez hozzátartozik a történethez. Fontos volt számomra, hogy mikor az olvasó egy olyan részhez ér, amiben zenél valamelyik szereplő, akkor el tudja képzelni a zenét is, mert azon keresztül ismerheti meg még jobban a karaktert. Egy zenész mindig a zenével fejezi ki magát, és mivel én is zenész vagyok, számomra ez természetes volt.
Nikuszblogja: Igen, ez valóban érezhető volt a történet olvasása során. Nagyon átjöttek a zenés jelenetek, átéreztem az egészet.

Nikuszblogja: Miért döntöttél úgy, hogy nem nevezed meg a dalokat benne?

Steven: - Ez volt talán a legnehezebb döntés, és ennek több oka is van, hogy végül így lett. A legegyszerűbb, hogy minden előolvasóm azt tanácsolta, hogy nem kell, mert így is elég. Igen, ezt a kérdést kivétel nélkül, mindenkinek feltettem aki olvasta a kéziratot, és mind azt tanácsolták, hogy így jó, ahogy van. Viszont még így is rengeteget gondolkoztam ezen, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Elkezdtem olyan könyveket olvasni, aminek hasonló volt a témája, hogy lássam, más szerzők hogyan oldották meg ezt a kérdést, és találtam olyan könyvet, ahol az író dalcímmel, előadóval, és dalszöveg idézettel együtt, leírta, hogy ez a fejezet erről a dalról szól. Én pedig, ahogy minden olvasó tenné, elkezdtem hallgatni a dalt. Egyből kiderült, hogy egyáltalán nem egyezik a zenei ízlésünk, és ez nagyon illúzióromboló volt. A rossz dal elvette a kedvem attól is, hogy folytassam az olvasást. Ez volt a másik ok, amiért nem neveztem meg a dalokat. Nem akartam, hogy az olvasóim úgy járjanak, ahogy én. Szerettem volna, ha mindenki olyan dalt képzel az adott jelenetbe, amit ő maga szeret, amit szívesen hallgatna közben. Így talán mindenki, kicsit jobban átérezheti a történetet.
A harmadik ok, pedig az volt, hogy rengeteg dal van a történetben, aminek egy része feldolgozás, egy része pedig a szereplők a saját dalai, és sokat nem is valós zenéről írtam, csak írás közben elképzeltem, mi illene oda, ezért megnevezni sem tudtam volna őket, és úgy gondoltam vagy mindet megnevezem, vagy egyiket sem.

Nikuszblogja: Jobban belegondolva, így, hogy ezt most felvázoltad abszolút érthető és jogos is. Igazából tényleg bele tudom képzelni bármelyik zeneszámot ami éppen eszembe jut, mivel az előadást nagyon jól szemlélteted és adod át az olvasónak, ezt valószínűleg zenész mivoltod segíti elő :).

Nikuszblogja: Van kedvenc karaktered?

Steven: - Joanne. Erre valamikor „szilveszter” körül jöttem rá. 😊 Mikor elkezdtem írni a könyvet, ő volt az a szereplő, akivel nem tudtam mit fogok kezdeni, csak annyi tudtam, hogy kell bele. Ráadásul először Zacket is másképp képzeltem el, eredetileg kicsit züllöttebb életet élt volna, ami jó alapja lett volna kettőjük kialakuló barátságának, de mivel ezt az ötletet elvetettem, így Joanne szerepe is kérdéses lett. Végül azt vettem észre, hogy mikor róla írok, mintha „kivenné a kezemből a tollat”, és ő maga írná a saját történetét. Egyszerűen életre kelt, és ott volt mindenhol. Idővel ő lett a megoldás mindenre. Kinőtte magát abból a nagyszájú kis csitri szerepből, amit neki szántam, és ő lett az egyik legfontosabb karakter a történetben, én pedig azt vettem észre, hogy az ő részeinek megírását élvezem a legjobban.
Nikuszblogja: Őt én is nagyon szerettem a történet szempontjából, igazi kulcsfigura és valóban sokat változik a végére. :) 

Nikuszblogja: Mik a terveid a jövőre nézve? Lesz második rész? Én személy szerint nagyon örülnék neki, de egy teljesen új sztorival is megelégszem :).

Steven: - Szeretném folytatni az írást, már el is kezdtem a második regényem, de erről egyenlőre nem szeretnék többet elárulni. Legyen meglepetés.

Nikuszblogja: Esetleg tervezed, hogy a legközelebbi Könyvhéten vagy Könyvfesztiválon részt veszel?

Steven: - Szeretnék ott lenni, de ez még sok mindentől függ. Remélem, ott lehetek majd.
Nikuszblogja: Én is remélem, jó lenne személyesen is találkozni. 

Nikuszblogja: A könyv olvasása közben nagyon sokféle érzelmet éltem meg. Úgy gondolom, hogy aki képes ilyen módon átadni az érzelmeket a könyvében az az életben is egy nagylelkű, csupaszív ember. Mi a véleményed? Milyen vagy a való életben?

Steven: - Először is köszönöm, hogy így vélekedsz, nagyon jó ezt hallani. Másodszor pedig erre a kérdésre szerintem nem nekem kéne válaszolnom, hanem azoknak, akik ismernek.
Nikuszblogja: igen ez jogos, de sajnos őket nem tudom most megkérdezni. Az én véleményem viszont ez. :)

Nikuszblogja: Saját tapasztalatod alapján mit üzennél kezdő írók számára?

Steven: - Arról írj, amit szeretsz, és bízz magadban!

Nikuszblogja: Igen, ez valóban jó tanács :).

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre, úgy érzem sikerült kicsit jobban megismernem téged és a könyv hátterét. Remélem az olvasók is így gondolják majd :).

Íme a könyv és a fülszöveg:

Zack és Lisa életében egy közös van. Mindketten gyerekként elhatározták, hogy egyszer híres zenészek lesznek. Tehetségük ellenére egyikük élete sem úgy alakul, ahogy szeretnék, viszont váratlan találkozásuk új reményt ad nekik.
A zene közelebb hozza őket egymáshoz, mint gondolnák. Mire új barátaikkal zenekart alapítanak, már rajtuk kívül mindenki látja, hogy kapcsolatuk rég több, mint barátság. A siker elérése érdekében viszont hoznak egy szabályt, tilos a szerelmi viszony csapaton belül! De vajon barátaik is egyet értenek velük?
Fontosabb-e a hírnév a szerelemnél? Működhet-e egy zenekar barátság nélkül, és működhet-e egy barátság bizalom nélkül? De a legfőbb kérdés, működhet-e a kapcsolatuk szerelem nélkül? Mikor az élet váratlan akadályokat gördít eléjük, melyik utat választják majd, és a múltjuk mennyire nehezítheti meg életüket?

Hamarosan jön az ajánlóm is a könyvhöz. Köszönöm, ha elolvastad. :)

Nikusz