Fogalmam sincs hol kezdjem.. ez a könyv teljesen levett a lábamról és elvette az eszem. Úgy érzem magam, mint egy szerelmes tinédzser, akit életében először csókoltak meg. Remeg a gyomrom és reszket mindenem. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom ez a történet az idei évem egyik legjobb olvasmánya. Nagyon sok fantasztikus könyvet olvastam idén, de EZ a sztori mindent visz. Komolyan. Teljes extázis.
Kezdve az írónő gyönyörű fogalmazás módjával és stílusával egészen a karakterek kidolgozottságáig és az érzelmek megnyilvánulásáig.
Ugyan ez egy fantasy történet, de annyira finoman keveredik bele a sztoriba, hogy szinte valódinak érezzük ezeket az elemeket is. Basszus egyszerűen nem tudok értelmes gondolatot megfogalmazni, mert itt mindent megéltem olvasás közben.
Ez a könyv elvarázsolt, megnevettetett, sokkolt, szerelembe ejtett, sokszor kiakasztott, de legfőképpen a földön tartott az életszerűségével.
Háború. Szerelem. Varázslat. 
Egy lány, aki elviszítve mindenkit a háborúba menekül hadi tudósítónak, egy fiú aki a riválisa, mégis mágikus kapcsolat alakul ki kettejük között és aki a világ végére is követné. Két idegen, mégis két ismerős akik titokzatos módon leveleznek egymással megosztva minden félelmüket, titkukat és vágyukat. Fiatalok, akik bátran próbálják követni álmaikat mégis menekülnek.
Vajon egymásra találhatnak -e ebben a szörnyű háborúban, ahol a két Isten életeket nem kímélve csap össze?!
A történet tele van magasságokkal és mélységekkel ami a romantikus szálat illeti, de ettől olyan letehetetlen és elragadó.
Egy gyönyörű szerelmi történet, melyet ugyan beárnyékol a háború okozta veszteség, de mégis varázslattal és érzelemmel teli utazás, melynek te is a rabjává válsz olvasás közben. A szavaknak olyan ereje van, hogy szinte a lapokhoz láncolnak bennünket. De, ha nem hisztek nekem, olvassátok magatok.
Íme egy kis szösszenet:
"Érezted már úgy, hogy nap nap után páncélt viselsz? Hogy amikor az emberek rád néznek, csak annak az acélnak a csillogását látják, amit olyan nagy gonddal magadra öltöttél? Azt látják, amit látni akarnak benned – a saját arcuk eltorzult tükörképét, vagy az ég egy darabját, vagy az épületek közt megbúvó árnyékot. Látják mindazon alkalmakat, amikor hibát vétettél, amikor elbuktál, amikor fájdalmat vagy csalódást okoztál nekik. Mintha ez lenne minden, ami valaha is lehetsz a szemükben.
Mégis hogyan változtatsz ilyesmin? Hogyan teszed az életedet a sajátoddá anélkül, hogy elöntene miatta a bűntudat? "
"Szerintem mindannyian páncélt viselünk. Azok, akik nem így tesznek, mind bolondok, mert megkockáztatják, hogy újra és újra megsebezze őket a világ pengeéles széle. De ha van, amit megtanultam ezektől a bolondoktól, akkor az az, hogy sebezhetőnek lenni olyan erő, amitől a legtöbben tartunk. Bátorság kell ahhoz, hogy levedd a páncélodat, hogy megengedd másoknak, hogy olyannak lássanak, amilyen vagy. Néha én is pont úgy érzem magamat, mint te: nem kockáztathatom meg, hogy az emberek lássák az igazi valómat. Ugyanakkor viszont a tudatom mélyén ott él egy kis hang, ami azt mondja: „Olyan sok mindenről fogsz lemaradni, ha ennyire óvod magadat."
Talán minden egyetlen emberrel kezdődik. Valakivel, akiben megbízol. Az ő kedvéért leveted vérted egy darabját, engeded, hogy rád süssön a fény, akkor is, ha felszisszensz tőle. Talán így tanulhatod meg, hogyan legyél gyengéd, mégis erős, még akkor is, ha félelemmel és bizonytalansággal kell szembenézned. Egyetlen személy, egyetlen acéldarab. "
Mégis hogyan változtatsz ilyesmin? Hogyan teszed az életedet a sajátoddá anélkül, hogy elöntene miatta a bűntudat? "
"Szerintem mindannyian páncélt viselünk. Azok, akik nem így tesznek, mind bolondok, mert megkockáztatják, hogy újra és újra megsebezze őket a világ pengeéles széle. De ha van, amit megtanultam ezektől a bolondoktól, akkor az az, hogy sebezhetőnek lenni olyan erő, amitől a legtöbben tartunk. Bátorság kell ahhoz, hogy levedd a páncélodat, hogy megengedd másoknak, hogy olyannak lássanak, amilyen vagy. Néha én is pont úgy érzem magamat, mint te: nem kockáztathatom meg, hogy az emberek lássák az igazi valómat. Ugyanakkor viszont a tudatom mélyén ott él egy kis hang, ami azt mondja: „Olyan sok mindenről fogsz lemaradni, ha ennyire óvod magadat."
Talán minden egyetlen emberrel kezdődik. Valakivel, akiben megbízol. Az ő kedvéért leveted vérted egy darabját, engeded, hogy rád süssön a fény, akkor is, ha felszisszensz tőle. Talán így tanulhatod meg, hogyan legyél gyengéd, mégis erős, még akkor is, ha félelemmel és bizonytalansággal kell szembenézned. Egyetlen személy, egyetlen acéldarab. "
Remélem most már értitek miről beszélek 😁. Az írónő egyszerűen fantasztikus és mesterien játszik a szavakkal, kifejezésekkel, de leginkább az érzelmeiddel. Imádtam minden egyes sorát és nagyon de nagyon várom a folytatást 😁😍💙
Köszönöm szépen a recenziós példányt a Maxim Könyvkiadónak!! 💙💙💙
Ölelés Mindenkinek:
Nikusz 💙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése