Hercz Júlia: Arany és Ónix

Hűű, hát hol is kezdjem, engem teljesen elvarázsolt ez a történet, úgy ahogy van. 

Az elolvasása után, nem is tudnám megmondani, hogy az írónőnek ez az első regénye. Viszont így már érthető, hogy Irodalmi Aranymosás nyertes.

Sajnálom, hogy nem jött szembe velem hamarabb,bár az is lehet, hogy pont jókor találtam rá, különben most nem biztos, hogy blogbejegyzést írnék róla. 

Nagyon szeretem a kort, amelyben játszódik, a 19. század önmagában elvarázsol a ruháival, az akkori szokásokkal, az illemével és a lovas kocsijaival. 

 Az első történelmi romantikus és egyben urban fantasy regény, amit olvashattam és mit mondjak, imádtam. Szerintem az írónő jól összerakta a történetet és a karakterek is szerethetőek.

A borítóról csak annyit mondanék, hogy tökéletes, szerintem gyönyörű és olykor a kevesebb igenis többet mutat. Nem véletlen a rózsa motívum sem, mert nem egyszer találkozunk vele a könyvben. 

A történet fülszövege:

Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át.

Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja.

Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta. De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra? Szüksége van egy kísérőre.

Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia... vagy varázserejű emberek vérét.

Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet? Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz...

A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.

Szóval van nekünk egy Asarellánk és egy Dhelwardunk, akik valljuk be elég fura párosnak indul, csak az egymás iránti ellenszenv tör a felszínre,de mégis van egy közös céljuk, amiért ők ketten különös szövetségre lépnek egymással.

A lány az utolsó élő acrif Angliában, aki távolt tudná tartani a veszélyes lényeket, illetve vissza is  küldheti őket saját világukba, viszont szülei halála után nem igazán törődik feladatával és úri kisasszony módjára tengi lengi élete napjait egészen addig, míg az a titokzatos levél meg nem érkezik. 

Dhelwadról senki sem tudja, hogy bizony a másik oldalról jött, egy holdvérű, aki itt rekedt az emberek

világában és bármit megtenne azért, hogy hazajuthasson a császárához. Ezért ők ketten megegyeznek, a férfi segít megtalálni Asarella halottnak vélt unokahúgát, cserébe a lány visszajuttatja a Fátyolon keresztül Dhelwardot saját világába. Számos kalandon mennek keresztül, van hogy a másik élete a tét, de megvédik egymást és a szövetségüket bármi áron, méghozzá férj és feleségként.

S közben észre sem veszik, de egyre közelebb kerülnek egymáshoz, annak ellenére hogy egyikőjük sem tartja kifejezetten jó ötletnek. Sőt az ellenkezőjét próbálják elhitetni a másikkal, mégis az apró gesztusokkal és cselekvésekkel egyre nehezebben tartják fent ezt az álcát. 

A kettejük közt lévő szexuális feszültség, őrjítő volt számomra. Annyira érezhető volt mindkettőjük vágya, hogy már nekem fájt, néhol legszívesebben belemásztam volna a könyvbe, hogy Asarellát jól félre lökjem és én magam essek neki Dhelwardnak, ha már ő nem teszi :D.

A történet cselekménye mindig tartogatott meglepetéseket számomra, vagyis a legtöbb fejezetnek úgy lett vége, hogy a könyvet esélyem sem volt letenni, mert tudni akartam mi következik, amit még inkább érdekessé tett számomra a váltott nézőpont. Szeretem azokat a könyveket, ahol mind a két fél fejébe betekintést nyerek és a történteket is két nézőpontból közelíthetem meg. 

A végére sikerült egy olyan csavart beküldenie az írónőnek, hogy az állam koppant a padlón és nem győztem összevakarni magam. Természetesen örültem a szerelmesek egymásra találásának, de arról még olvastam volna picit többet, mert imádtam a párosukat. Szerettem Asarella illemet betartó mégis vagány karakterét, aki nem riadt vissza semmitől, még akkor sem ha ahhoz fegyvert kellett ragadnia. Dhelward eleinte zárkózott volt, semmit sem akart megosztani a lánnyal, mégis szépen lassan megnyílt előtte, így megismerhettük az ő  keserű múltját is. Nagyon csábította ugyan Asarella levendula illata, egy holdvérűnek ez maga volt a drog, amit nem kaphat meg, mégis egy cél lebegett a szeme előtt, hogy

haza juthasson. Viszont arra még ő sem számított, hogy a nő, aki őrületbe kergette a folyamatos kíváncsiságával és kérdezősködésével, végül elrabolja a szívét és nemhogy szárnyának fogja tekinteni, mindentől és mindenkitől óvni és védeni  akarja majd. 

Összességében ez a történet elvarázsolt engem, a cselekmény, a karakterek, az idősík, az írónő humora, a környezet leírása és a főszereplők csipkelődései egymással. Alig várom, hogy olvashassak megint tőle. Úgy hallottam hamarosan érkezik Aiden könyve, akit megismerhettünk ebben történetben, hiszen a FOKA egyik tagja. Már izgatottan várom. 

Addig is aki még nem olvasta az Arany és Ónixot, az ne habozzon, hiszen ennek a könyvnek minden könyvmoly polcán helye van, aki egy kicsit is szereti a történelmi romantikus vagy a fantasy regényeket, mert ennek a kettőnek az egyvelege igazán varázslatos :)

Íme pár kedvenc idézet:

1.  "– Bízom magában. Dhelward szája félmosolyra rándult.

– Ahhoz képest, hogy pár órával ezelőtt még menekült előlem, egy evezőlapáttal leütött, majd az ágyhoz kötözött, és majdnem elvágta a torkomat…"


2. "Magában már épp elküldte volna a FOKA vezetőjét homokszemeket számolgatni a Lógónyelvű sivatagába, amikor az acrif kihívóan, magasra emelt állal ránézett.
– Hogy mit csináljak?
– Bizonyítsa be, hogy ki tudja nyitni nekem a Kaput.
Az acrif ajka gúnyos mosolyba rándult, arca lángolt.
– Hah! És mást nem kívánna őlordsága? Ne masszírozzam meg talán a lábát? Vagy bújjak maga mellé az ágyba?
– Ezt már az előbb is javasoltam. Miért ódzkodik? Talán vonzónak talál, és fél, hogy rám vetné magát?"


3. " – Megölte?! – sikított fel, mire Dhelward összerezzent. 

– De miért?
– Én nem végzek trehány munkát – dörzsölte meg a fülét Dhelward. – Akit én megölök, az ott is marad. Ez él. "


4. " – Segítsek?
Asarella akkorát nyelt, hogy azt hitte, a másik is meghallotta. Arca égett, és most először hálát adott a virágokkal díszített kalap széles karimájának.
– Boldogulok – lehelte, és megpróbált felevickélni a nyeregbe. Visszacsúszott.
Kéz simult a lábára, a szoknya anyagán keresztül is érezni vélte a férfi bőrkeményedéseit.
Izmai megfeszültek, szíve úgy dübörgött, hogy minden porcikájában visszhangot vert. A gondolatok kavarogtak a fejében. Mi lenne, ha ez a kéz végigsimítaná a gerincét? Vagy elidőzne a derekán, mint induláskor az udvaron… "

Nikusz