Sziasztok!
Többször posztoltam már róla, milyen érzéseket váltott ki belőlem akár a történet, akár a szereplők.
Két hete indítottunk egy Bookstagram tourt is a könyvnek, hogy minél több emberhez eljusson.
12-en összeálltunk és minden nap posztoltunk a Chaos világáról.
Észrevettem, hogy mindegyikünk beleszőtte valamilyen úton-módon a Larion iránti rajongását.
Mit tud ez a pasi? Hogy lehet ilyen hatással bármelyikünkre is? Mi a titka?
Ezért aztán gondoltam egyet és kitaláltam, mi lenne ha készítenék vele egy interjút.
Kíváncsi voltam, milyen hatással lesz rám, de arra nem számítottam ami végül megtörtént.
Kérlek csak saját felelősségre olvasd el, mert spoileres. Ha nem olvastad az első részt, akkor ebből az interjúból kiderül, hogy az első könyv mivel végződött. Csak akkor olvasd végig, ha nem zavar ez téged.
Péntek délután van. Az eső szakad odakint. Itt ülök a Four Seasons Hotel halljában és el sem hiszem, de Larion Northman-t várom. Interjút fogok készíteni vele. Ezt a helyet jelölte meg helyszínnek, hát mit mondjak, gyönyörű és előkelő az egész. Lélegzetelállító. Izzad a tenyerem és szaporán veszem a levegőt, mint aki vizsgára készül. Végülis, ez nem olyan meglepő, mert őt ismerve az is csoda, hogy egyáltalán eljön és válaszol pár kérdésemre. Tudjuk, hogy nem igazán a szavak embere.
Aztán hirtelen, a bambulásomból kizökkentve kivágódik a hotel ajtaja és belép ő. A Pusztító. Persze a telefon a fülén, nem meglepő. Közben engem keres a szemével, mire felnyújtom a kezem, hogy merre jöjjön. Ó te jó ég, azok a szemek, ahogyan néz, máris meztelennek érzem magam. Az energia ami belőle árad, szinte beszippant és oda láncol ahol éppen vagyok. Zsibbadok. Össze kell szednem magam. Végre elég erőt érzek a lábamban ahhoz, hogy felálljak és kezet nyújtsak neki, mire felhúzza azt a tökéletes szemöldökét és csettint egyet a nyelvével, majd int, hogy üljek le. Nem ér hozzám. Ami lehet jobb is, mert véres a keze.
- Hello Mr. Northman - üdvözlöm őt. - Köszönöm, hogy vetted a fáradtságot és eljöttél a találkozóra, hiszen tudom mennyire elfoglalt vagy - utalok a jelenleg is véres kezére.
- Nem térhetnénk a tárgyra, tényleg sok dolgom van még - szól türelmetlenül.
- De természetesen kezdhetjük.
- Esetleg iszol valamit? - intek is a pincérnek, aki azonnal ott terem, de megszólalni sincs időm,mert a srác azonnal üdvözli Lariont.
- Mr. Northman. A szokásosat hozhatom Önnek? - kérdezi remegve.
- Igen.
Közben mutatom, hogy én nem kérek semmit.
- Nos, nem kérem, hogy mutatkozz be, mert tudom, hogy nem szeretsz nagyon magadról beszélni, de reméltem feltehetek neked pár kérdést, mivel az egyik nagy rajongód vagyok.
- Rajongó. Nem tudtam, hogy van olyanom. Egyébként az micsoda? Valami kór? Nem, olyanom biztosan nem lehet.
- Pedig elhiheted, hogy többen is vagyunk - szólok közbe.
- Meséljek magamról… Mindenki ismer, vagyis azt hiszik, ha már egyszer láttak akkor mindent tudnak. Minek mondanék bármit is? Így is úgy is már eldöntötted, hogyan vélekedsz rólam, pedig még ki sem nyitottam a szám igazán. Feleslegesen pedig nem szeretem tépni a számat. Meggyőzni pedig végképp nem foglak az ellenkezőjéről.
- Hű te aztán nem kertelsz, ez tetszik. Akkor jöjjön az első kérdésem:
- El tudnád mesélni, hogy milyen hatással volt rád először a vér? Az emberi.
Közben megérkezett a pincér, természetesen egy üveg whiskey-vel és leteszi az asztalra, majd tovább is megy.
- Kilenc évesen kóstoltam először. Sok mindenre nem emlékszem, csak a rengeteg hamura, ami maradt utána - mondja kimérten, aztán meghúzza az üveget.
Azt gondolom, jobb ha ezt a témát nem firtatom.
- Mi volt az első gondolatod Crystalról? Milyen hatással volt rád?
- Hogy egy ember. Ítélkező. Időbe tellett neki mire elkezdett ezen az idegesítő szokásán túl lenni. Tovább látni a szeplős orránál és levetkőzni azt, amit bele neveltek.
- Volt olyan amikor teljesen kiakasztott?
- Egy ember. Minden ember kiakaszt valahogyan - mondja gúnyos mosollyal az arcán, miközben megnyalja a szája sarkát.
- Mesélsz kicsit a szüleiddel való kapcsolatodról?
- Nem.
Ezt elég határozottan mondja, ahhoz, hogy tudjam a téma érzékenyen érinti, így nem feszegetem a határokat inkább.
-Értem, jól van azért nem kell harapni.
-Nem így harapok. Azt megéreznéd - mondja ezt olyan komolyan, hogy a sz*r is belém fagy.
-Mi a kedvenc emléked gyerekkorodból, mondjuk Larával?
- Mondjuk Larával vagy Larával?
- A testvéreddel igen, van kedvenced vagy olyan amire szívesen emlékszel vissza?
-Sok van. Kicsiként sokat bújócskáztunk úgy, hogy nem is éltünk egy helyen. Vicces volt, hogy szétröhögtük a házat, de senki nem tudta rajtunk kívül miért olyan vicces ez. Imádtam rávenni olyan dolgokra, amiket magától sosem tett volna meg. Nem tud nekem nemet mondani. Nagyon senki nem tud - nevet.
- Úgy látom mindent elérsz amit szeretnél, senki és semmi nem állíthat meg, ha kitűztél magad elé egy célt.
-Célorientált vagyok és szeretem a kihívásokat. Minden nem mögött, egy lehetőség van.
- Ebben van igazság.
- Édesapáddal is van olyan emléked amire szívesen gondolsz vissza?
- Melyikkel?
- A királlyal.
- Fussunk neki újra. Melyikkel?
- Azzal, akit te édesapádnak tartasz.
Idegesítő ez az állandó mobil csörgés, de olyan mintha ő meg süket lenne és nem hallaná- gondoltam magamban, erre megszólal:
- Nem vagyok süket csak nem érdekel. Nagy különbség van a kettő között.
- Upssz elfelejtettem, hogy te olvasol a fejemben. Gondolatban felpofozom magam, hogy ezt hogy felejthettem el és azon agyalok, hogy remélem nem gondoltam semmi zavarba ejtőre rám nézve.
- Szóval édesapádnál tartottunk.
-Ő tanított vadászni és nyomokat olvasni, küzdeni. Szerettem az éjjeleket lesben tölteni és várni a vadat. Izgalmas volt gyerekként.
- Tényleg izgalmasnak hangzik. Esetleg lehalkítanád a telefont? Mások is vannak itt körülöttünk.
- Nem.
- Oké, vettem. - sóhajtok, mert tudom, hogy a következő kérdés tuti kiveri nála a biztosítékot.
-Folytassuk. Úgy hallottam sokan kicsit betegesnek gondolják a kapcsolatodat a testvéreddel, Larával. Neked mi a véleményed? Miért ennyire szoros a kötelék köztetek azon felül, hogy ikrek vagytok?
- Beteges…ez egy vicces szó.. Szerintem magadat kellene megnézetned egy orvossal, hogy nincs önálló gondolatod és akaratod, mert hagytad, hogy elvegyék tőled és beállítsanak a tömegbe - szinte fröcsögi. - Én nem ismerem a fogalmat, te pedig csak azt hiszed, hogy igen. Ha két lény szereti és tiszteli egymást, az különleges és értékelendő. Hogy ők ezt milyen formában teszik, az nem rád tartozik. Nem kell ezt firtatni.
- Álljunk meg egy szóra, nem mondtam, hogy én is így gondolom, de úgy látszik rosszul fogalmaztam meg a kérdést, hiszen mégis csak rólad van szó. Bocsánat, ha megbántottalak vagy félre értettél valamit.
Rázza a fejét és fújtat, sejthettem volna, hogy valami hasonlót kapok reakciónak, de folytatja.
- Ha úgy érzed, meg kell valamit kérdezned, akkor te sem vagy kivétel. De nem érdekel ki mit gondol erről. Semmi rosszat nem teszünk. Mi egyek vagyunk. Nem kell megérteni.
-Még mindig nem érted. Nem az a kérdés célja, hogy valóban beteges-e ami köztetek van, kit érdekel ki mit gondol. Ha nem az, hogy mit gondolsz miért ennyire szoros a kapcsolatotok? Bocs, ha kukacoskodásnak veszed, de csak tisztázni akarom - mondom már én is kicsit feszülten.
- A szoros nem egy mértékegység nem definiálható. Hasonlítási alap kell hozzá, önmagában nem értelmezhető. Mivel azonban a viszonyítási alap a te értékrendszered, így nem tudunk ezen a kérdésen tovább lépni. Ugorjunk. Fárasztó.
Na ezt megkaptam, csoda, hogy nem hagyott itt a francba.
- Oké, okoska. Lépjünk tovább. Nem rettenek meg egy kis seggfej viselkedéstől - mondom határozottan, de közben belül remegek, mint a kocsonya, viszont nagyon régóta vártam már ezt a beszélgetést, úgyhogy nem fogok szétesni.
- Hát mitől rettensz meg? - kérdezi úgy, hogy minden idegszálam megfeszül és libabőrös leszek tőle.
- Ez most nem rólam szól, hanem rólad.
- Nem fair…neked lehetnek kérdéseid de nekem nem?
- Persze, hogy neked is lehetnek, de azt maximum az interjú után beszélhetjük meg. Az emberek rád kíváncsiak, nem rám.
- Rám senki sem kíváncsi, de ez csak nem egy nyílt ajánlat? Szerintem negyed óra bőven elég lesz, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljük. Nem? - rám kacsint és elfelejtek levegőt is venni. Most szórakozik velem? Igazi flörtmester. Igyekszem semmi olyanra nem gondolni, mert akkor végem.
- Attól függ mennyire vagy együttműködő -nevetek.
- Szeretem a kihívásokat már mondtam - ő is nevet.
Ó, hogy az a .....
- Khm.. akkor folytassuk kérlek..
- Mikor érezted először, hogy Crystal többet jelent neked a többi nőnél? Mit gondolsz miért olyan különleges?
- Mikor először érezte a vér ízét a számban és nem érdekelte. Még Lara is undorodik ilyenkor tőlem, Birdy pedig nem. Az első perctől kezdve elfogadta. Olyan volt, mintha ezzel engem is elfogadott volna, annak ellenére, hogy mennyire elbaszott vagyok. Különleges.
Itt sóhajt egyet, mintha elkalandozott volna és fészkelődik is kicsit.
- Ohh jajj mi ez a sóhaj?
Gondoltam bepróbálkozom.
- Csak egy sóhaj. Tudod te is ezt teszed, úgy 12000-szer egy nap.
- Hmm.. értem. Valaki nagyon tudálékos kedvében van ma, de akkor jöhet a következő kérdés?
- Mindig engedélyt kérsz jó kislány módjára? - kérdezi, miközben nyalogatja a szája szélét és most nekem kell visszarángatnom magam a valóságba.
- Nem, de nálad óvatos vagyok és inkább előre jelzem amit szeretnék.
- Azt mondják veszélyes vagyok - vigyorog és hozzáteszi.. - Ha már veszély…
Belé fojtom a szót, mielőtt folytathatná.
- Nyugi nem rettenek meg, ahhoz túl régóta vártam ezt a beszélgetést.
- Szóval, a gyilkolászást élvezed vagy tényleg csak kötelességből csinálod?
- Élvezni - fújtat. - Hat éves korom óta parancsra ölök. Nekem ez a természetes. Hozzám tartozik, ez az egy amihez értek.
Amikor ezt mondja azért úgy érzem, szeretné, ha ez nem így lenne.
- Ez nem hangzik valami jól. Szeretnéd ha egyszer véget érne?
- Hozzám tartozik, így a vége max a halálom. Mármint az igaz halálom - mondja olyan hangsúllyal, hogy úgy érzem témát kell váltanom.
- Mi a leghőbb vágyad?
- Hogy Crystal boldogan éljen.
- Boldogan… miből gondolod, hogy nélküled az lesz? - dörzsöli a tarkóját és tép egyet a száján. Nem nagyon akar válaszolni, meglepte a kérdésem.
- Kérem a következő kérdést.
Hát jó, akkor erre nem kapok választ.
- Szerinted mi a legidegesítőbb és legvonzóbb tulajdonságod?
- Szerinted mi az? - rám kacsint.
Játszani akar? Hát játszunk.
- Imádsz flörtölni mi? - nevetek. - Nos véleményem szerint a nyelvjátékod néha baromi idegesítő, néha pedig irtó szexi és izgató, de ne kérdezd miért.
- Erre gondolsz? - és csettint. - Idegesítő vagy izgató?
Jelenleg legszívesebben kitépném neki, mert igazából mást is tudnék kezdeni azzal a nyelvvel és igyekszem leplezni, de elpirulok.
- Csak nem zavarba hoztalak? - És persze nem hagyja abba… fészkelődni kezdek, mert úgy érzem lüktetek..
- Inkább folytassuk - mondom zavartan mosolyogva.
- Mi a legnagyobb félelmed?
- Hogy ennek a beszélgetésnek sosem lesz vége.
- Ez olyan Larionos reakció.. meg sem kéne lepődnöm, de nyugi mindjárt vége.
- Látod, te is azt hiszed, ismersz… - mondja kissé gúnyosan, de nem megyek bele inkább folytatom.
- Meg tudnál nevezni bárkit legjobb barátodként? Ha igen kit és miért pont őt?
- Nem vagyok egy barátkozós típus. Csak vannak körülöttem. Vannak akik közelebb és sokan távolabb. Sokszor meglep, ha ragaszkodnak hozzám, mert nem értem miért.
Ezt komolyan is gondolja, tényleg úgy érzi, hogy őt nem lehet szeretni, pedig ha tudná az igazat...
- Végül egy kicsit érzékeny téma. Mi lesz most, hogy Crystallal elengedtétek egymást? Vagy annyira nem visel meg a dolog, mint amennyire én gondolom? - félve kérdezem, mert tudom, hogy nem könnyű erre válaszolni.
...
Nos, igen az látszik, hogy ő viszont nem ragaszkodik, mert felállt és szó nélkül itt hagyott, de azt hiszem én megkaptam a válaszom, hogyan is érinti a dolog. Ezek szerint annyira mégsem érdekli, hogy mitől rettenek meg. De ez a legkevesebb. Igazából csoda, hogy eddig bírta és nem hagyott itt hamarabb. Pár percig még nézek ki a fejemből, mert fel kell dolgoznom az egészet. Larion Northman. A Pusztító. A férfi, akinek nehéz ellenállni. Igazából hozzám képest még kisfiú, de még így is hatással volt rám. Szerintem, ha ő belép valahova, ott hagyja a nyomát az már egyszer biztos. Miután elment ürességet hagyott maga után. Csak mosolygok és nyugtázom az eseményeket. Lassan össze kellene szednem magam és fizetni a számlát. Intek is a pincér srácnak, hogy fizetni szeretnék, mire közli velem, hogy már rendezve van. Biztos bambán nézhettem rá, mert megszólal.
- Mr. Northman azt kérte távozásakor, hogy írjuk a számlájához az asztal fogyasztását.
- Ohh. Már értem. Köszönöm - mondom és azzal a gondolattal hagyom el a hotelt, hogy Larion Northman lehet bármekkora seggfej, nagyon is szerethető és mindig tud meglepetést okozni. Ráadásul még interjút is adott. Micsoda nap. A viharfelhők is kezdenek elvonulni, némi napfényt átengedve a réseken. Felveszem a napszemüvegem és tovább sétálok New York utcáin.
Bár én úgy gondolom, hogy igazán soha senki nem fogja tudni őt megérteni és kiismerni. Mindenesetre ez egy kihívás volt számomra, milyen is lehet ő, milyen vele szemtől szembe lenni és beszélgetni.
Rám nagy hatással volt és persze párszor a frászt hozta rám, de ez normális emberi reakció.
Tudjátok tele lesz vele a tér, ahol éppen tartózkodik. Nehéz nem megbabonázva ülni mellette és csak figyelni. Az a szín tiszta erő, ami belőle sugárzik, szinte égeti a bőrödet. Az, ahogyan néz, mintha bele látna a lelkedbe...ja de bele is lát..a gondolataimba legalábbis tuti. :)
Egy biztos, ezt a napot soha nem fogom elfelejteni, hiszen Larion Northman jó pár kérdésemre válaszolt, sőt még flörtölt is velem, atyaég :).
Kíváncsian várom, hogyan folytatódik a története. A szívembe zártam őt és onnan nem szabadul. Rabul ejtett.
A második könyv után, hátha rá tudom venni még egyszer hogy találkozzunk és beszélgessünk.
Jujj máris izgulok, természetesen majd azt is megosztom veletek :).
Jézusom úgy viselkedem, mint egy szerelmes tinédzser.. nézzétek el nekem 😅
No de addig is olvassátok az Ezüst és Vér világát, ezt mindenkinek ismernie kell!
Nikusz
Szuper interjú. Örülök, hogy olvashattam. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen 😊♥️ örülök hogy tetszett 🥰❤️
VálaszTörlés